"Give me some goddamn peace of mind"

csabez írta
2010-03-11 17:08 csütörtök

na, végre, amint elérhető távolságba kerül a suli befejezése, a majomparádé ott próbálja megédesíteni a dolgot, ahol lehet. most ezt kivételesen minden irónia nélkül mondom, ezt már szeretem, végre egyenes beszéd. amikor a "balfaszok vagytok, gecik!" nem úgy van előadva, hogy húsz perc szónoklat és a végén majdnem azt hisszük, hogy megdícsértek és két hét múlva csattan, hanem egyből. a feladatkiosztás is. írjunk kiselőadást. megmondták franklón, olyan címet adunk le, amilyet akarunk, csak legyen neki. az se baj, ha nem arról szól, csak a rend kedvéért halványan utaljunk azért rá (ismét mátyás király lovát tudnám említeni, aki nem ismerné, lapozzon vissza). szerencsére most kedd délutánig sehova sem kell menni, semmit nem kell csinálni, csak azt a maradék 3 sörösüveget kell környezetbarát módon megszabadítani a tartalmától.



csabez írta
2010-03-10 18:38 szerda

ez az osztálykülönbség. az elit a west-balkánban nyomja hatszázért a kapucsínót, én meg velük szembn a csövespadon vedelem a kaisersben vett akciós sört.

költői kép.



csabez írta
2010-03-09 19:38 kedd

"A borban bölcsesség van, a sörben szabadság, a vízben pedig baktériumok." (Benjamin Franklin)

pár nap késéssel, hogy ne legyen egyértelműen beazonosítható. szóval amikor a kis szerencsétlen, önbizalomhiányos, szeretetre éhes csaj, aki amúgy kb. megszólítani nem mer egy pasit, talajrészegen végigcsőrözi a romkocsma fél közönségét, aztán másnap pont az a barátnője hordja el mindenféle kurvának, akiről amúgy a fél város tudja, hogy kétpofára tömi a bránert, na, olyankor komolyan elgondolkozok rajta, hogy könyvet írok kicsiny, ám annál változatosabb social circle-ömről, szigorúan álnevekkel persze, ne legyen perelhető. a social circle másik feléről (aki sajnos nem tömi kétpofára a bránert) majd később, sokkal később.

magamról sajnos mostanában nem tudok semmi értelmeset írni, a memóriaproblémáim okán van jó is, rossz is, utóbbiba sorolnám azt, hogy reggel őrjöngve kerestem mindenhol a telefonomat, amit mellesleg a kezemben szorongattam, előbbire viszont kiváló példa, hogy őszinte örömmel tudok rácsodálkozni minden emberkére, akivel nem találkozok minimum heti rendszerességgel, mégis elvileg ismerek innen-onnan (régi sulik, ismerős volt osztálytársának a pasijának a húgának a..., ilyesmik), ez jó. a zh-val kapcsolatos "hogy a kurva úristen változtatná takonnyá minden csontját annak a patkánynak, aki..." c. epizódot meg most hagyjuk, úgyis tudjátok.

sör, sör, metaxa, homework, metaxa.



csabez írta
2010-03-08 18:20 hétfő

egyetlen jó dolog a tévében a diszkaveri csenelen kívül a román zeneadó, főleg, ha underground hiphop-girlgroup megy benne, legalább végre értem, miért terjedt el a román férfiakról, hogy ők akkor már inkább a kecskéket.



csabez írta
2010-03-07 21:01 vasárnap

ja, és menjen már a picsába az egész tavasz, havazik ilyenkor??



csabez írta
2010-03-07 17:32 vasárnap

a zp idén az eddigieknél is jobban hajt a "csóró prolik sziget fesztiválja" képzeletbeli címért, egyrészt már ennek is van nulladik napja, amin tankcsapda lesz, másrészt pont azzal a majdnem 3000 forinttal drágább annál, amennyit én erre szánnék.

azt meg egyszerűen nem vagyok képes megérteni, hogy ki a kurva anyjára számítanak, mint fogyasztóvendégre? mert az egy dolog, hogy van az a réteg, aki kifizet majd 900 forintot a 4cl-es "felesért", de az ilyen harmadosztályú helyre alapból nem jár.

viszont talán ezt a nevetséges dresszkódot elfelejthetnék, úgyis már olyan alacsony volt a színvonal (hogy ti. csak a legeslegszakadtabbakat nem engedték le), hogy szerintem mostantól kezdve akár azokat is nyugodtan, sokat nem változtat az összképen. meg amúgy is haragszok a rio/zp dresszkódokra egy régi sztori miatt, aminek része volt egy kedves rokonom, egy legénybúcsú, egy felfújós barátnő meg egy mogorva riós biztiőr, és amit most nem mesélhetek el, mert a cosa nostra utolérne. de a lényeg, hogy kapják be!



csabez írta
2010-03-07 12:44 vasárnap

heuréka!

megvan a homework hétfőre, meg az összes unlockable blosics 2-ben , most roppant büszke és elégedett vagyok. meg némileg másnapos is, bár az mondjuk nem ettől. mindegy, a lényeg, hogy sikerekkel teli hétvégét zártunk, elvtársak. be is teszem a hűtőbe a sör-vésztartalékot, és próbálok nem arra gondolni, hogy egy vasam nem maradt a hónap további kétharmadára.



csabez írta
2010-03-06 14:39 szombat

Még mindig nincs kolbászból. Kontrollingos valószínűleg nem leszek, valószínűleg a tanár szerint sem, vagy csak  vicces kedvében volt a házival. Van egy halom kiadásunk (mínusz szám), csináljunk belőle pluszt. Szerencsére eszembe jutott, hogy rögtön első órán leoltott mindenkit, hogy még a négy alapműveletet sem ismerjük, mi, ostoba türhő parasztok. Hát jó, akkor négy alapművelet, összeszorozzuk mindet, remélem, páros számnyi van belőlük. Azt meg nem tudom hova tenni, hogy már nem szeretem a sört, remélem, csak a takonykór. Sebaj, lassan a második fázisba váltok betegségileg (már nem akare kifolyni az agyam az orromon, ellenben a torkom elkezdett fájni, ez még kb. 3 nap kriplizést jelent, szerencsére pont hétfőre sikerül is kilábalni valamennyire, hrwh). Viszont örömmel hallom, hogy itt a tavasz, és minden leányzó falloszra vágyik (avagy épp kidobta mostanában az emberét, goto 10), szóval már csak vak tyúk is-alapon is kezdek reménykedni, már csak az ösztöndíjat utalnák, tavasszal már ellennék valahogy.

6 legidegesítőbb kérdés a héten:

Szupersop kártya van?
Te ilyen izé, pánk vagy vagy mi?
Hát az XY meg mit keres itt?
Na, kúrod már a (NŐI NÉV)t?
Hagymacsípősmindenmehet?
Csütörtökön party*?

*leírhatatlan akcentussal ejtve, pártéj vagy párdáj vagy valami ilyesminek hangzott, szerencsére nem volt semmi éles vagy nehéz a közelben


Szokták mondani, hogy egy párkapcsolat akkor válik igazán komollyá, amikor már mersz fingani a másik előtt, szigorúan heteroszexuális férfiak közti haverságban/barátságban/kollegiális viszonyban becslésem szerint ez kb. a teltház miatti mosdókagylóba hugyozás és a reggel nyolcas óra előtti mosdónál borotválkozás (és emiatt a helység tíz percre befoglalása) közt lehet, ami viszont biztos, hogy nyilvános vécében mindenki sokkal gusztustalanabb, mint amit otthon megengedne magának.



csabez írta
2010-03-03 21:19 szerda

mai menü sör helyett habos kakaó lett fahéjjal, de egy cseppet sem tudom szégyellni magam miatta



csabez írta
2010-03-03 17:18 szerda

"step by step we crawl"

eddig siker, csak egy prezit dobott vissza az egyik tanár (pedig eléggé a ppt karaoke és a stand-up tragedy jegyében telt mind), ráadásul 140ért volt akciósan a másfél lityós házi sör, szóval ezt a hetet már túléljük valahogy, aztán áprilisig sétagalopp. mármint ehhez képest.



csabez írta
2010-03-03 09:52 szerda

4 hiba, amit tegnap este elkövettem:

- amstel

- még három

3 dolog, amit emiatt most délig kéne összecsapnom:

- prezi

- még kettő



csabez írta
2010-03-01 20:23 hétfő

jól vettem észre, hogy tényleg nem olvassa már senki egy ideje ezt az egészet? mindegy, azért mondom tovább.

szóval pszichopátiámat tovább fokozza pedig kisebb mértékben az, hogy a táskám egyik cipzárja megadta magát, nagyobb mértékben pedig az, hogy soha nem leszek olyan tehetséges, mint mike patton, aki konkrétan még a fitymájával is jobban énekel, mint az e blogot látogatók együttvéve. a holnapi zh teljesítésétől is messze vagyok, mint a makkom makó jeruzsálemtől, de majd a tavaszi szünetben úgyis ráérek, hogy megfelően szégyellhessem magam.

de hogy valami pozitív is legyen, elárulom, hogy roppantul örülök, hogy iskolánk hölgyhallgatói kb. napi szinten 4-5 képpel dokumentálják iwiwen, hogy tegnap óta mennyit nőtt a mellük. és ezúton hívnám fel a figyelmüket, hogy szívesen bekommentálom, jól áll-e az új fürdőruhájuk, amit a nyárra vettek, úgyhogy csak így tovább.

u.i. miért van az, hogy a nők képtelenek megérteni, hogy attól, hogy egy másik csajra is azt mondja egy hím, hogy jól néz ki, attól még ők is szépek maradnak? mert nekünk, pasiknak például ez baromira nem zárja ki egymást. mindegy, csak kérdezem.



"fákoff van gecik"
2010-03-01 18:05 hétfő

szóval az egyik alapvető különbség, hogy a nők havonta pár napig kezelhetetlenek és idegesebbek a szokásosnál, a férfiakba ezzel szemben máshgoy van beépítve az időzített bomba, csupán 2-3 évente borulnak el, olyankor viszont kb. egy hétig kizárólag üvöltve káromkodással, ajtócsapkodással stb. képesek kommunikálni, olyan szinten, hogy barátai már egymást beszélik le a kommunikáció kísérletéről is. nem, mintha úgy érezném, magyarázkodnom kéne, csak gondoltam, szólok, hogy akiről pozitív kép él rólam, kerüljön egy darabig, hogy ez így is maradjon. de tényleg csak pár napot kérek.



csabez írta
2010-02-28 15:24 vasárnap

nem problémák vannak, hanem helyzetek. problémák csak akkor vannak, ha nem tudunk mit kezdeni a helyzettel. a helyzet az, hogy masszívan szopni fogok, ha most nem kattogok 110%-on két hétig. probléma egy szál se. az majd csak lesz. nem vagyok ideges.



na, mi van?
2010-02-27 16:44 szombat

 néha a legmeglepőbb időben jön össze minden tökéletesen. konkrétan a tegnap este biztos évekig hivatkozási alap lesz, egyrészt arra, hogy a totál átlagosnak induló, lesz, ami lesz-szervezésű kocsma/koncert-körből hogy lehet a maximumnál is többet kihozni, másrészt arra, hogy mégse vagyok én egy lelkibeteg antiszociális köcsög, már amennyiben ennyire remek szociális közeget sikerül biztosítani a dologhoz. például tök jó érzés, hogy a sajátunkon kívül még vagy négy asztaltársaságról kiderült, hogy csupa régi jó ismerős alkotja, emellett majdnem szétvertük a korsókat az asztalon némi ac/dc meg sabbath-számok ritmusára, megkereszteltek sörrel, még tortát is kaptam, egyik cimborának sikerült cigipapír helyett a/4-es rajzlapból tekernie a cigijét, és tök jó volt végignézni a fuldoklását (becsületére legyen mondva, megküzdött vele, hiába, az alkohol erőt ad), közben sikerült példamutató pontossággal belőni a koncertrészegséget, utána a nagyfehérbálna olyan besztofot nyomott, hogy ma egész nap nem tudtam rágyújtani, mert szétkiabáltam a torkom, még a vérciki fotózkodj-az-énekessel dolgot is bejátszottuk, hát most mondjátok meg, nem sokkal jobb, mint egy ilyen retek tánciklubos party?
 
a mai nap meg eddig szintén sikerszéria, a keddi kiselőadáshoz öt perc guglival meg egy kontrolcékontrolvével összeraktam a cuccomat, a szerdai-csütörtökit majd holnap, az oldboy meg egy zseniális film, ha nem hiszed, olvass wikiquote-ot.
 





2010-03-11 03:25:13
És Te mennyivel jobban jártál.. :D A...

2010-03-03 21:25:45
naaaa!!!!! szóval: este úgysem...

2010-03-03 21:24:56
Akkor én különc lehetek, mert én is...

2010-03-03 21:21:23
éniséniiiiiis!!!

2010-03-03 11:14:28
^Ez többnyire úgy szokott felmerülni,...

2010-03-02 17:28:55
Azt mondtad pár nap pihit kérsz,...

2010-03-02 17:26:01
Eeegen, abban van. :) Viszont a hangja...

2010-03-01 20:57:13
Olvassuk.. Agymenésre pénteken sör, ne...

2010-02-28 23:23:06
marcsi először is kezdheted azzal...

2010-02-28 20:13:04
na mesélj ;)


2009 április
2009 május
2009 június
2009 július
2009 augusztus
2009 szeptember
2009 október
2009 november
2009 december
2010 január
2010 február
2010 március

2009-04-27 21:43:03 óta van:
428 log bejegyzés
859 komment neki
68 feltöltött kép
0 szavazás

hosted by

rss feed

Creative Commons License
Jóság:
Index
Unaloműző
Napiszar
Cyanide&Happiness
Bogleech
Faszhajó
KicsiCsíja
Eerie Cuties
Order Of The Stick

Amúgy meg
A kurva anyátok.